Ford Opció - Viszlát használt autó?
Ez a konstrukció az autós szakmában kevésbé ismert embernek – egy korábbi Ford alkalmazottnak köszönhető - aki még anno, megreformálta az autó finanszírozást. Mint újítót egy lapon emelgetik Galamb Józseffel és hasonló nagy nevekkel, akik komoly változást hoztak a szakmába. Ezt az urat úgy hívják, hogy Eustace Wolfington.
Az autós családba született Wolfington dolgozta ki azt a rendszert, amelyet 1992-ben vezettek be az Egyesült Királyságban. A népszerűségéről annyit, hogy a szigetországban eladott Fordok 83 százaléka ezzel a konstrukcióval kerül a vevőkhöz. Azzal is előbb járnak az angolok, hogy náluk használt autóra is igénybe lehet venni a felénk Ford Opció néven futó pénzügyi megoldást.
A hazai autópiac talán legjobb éve 2007 volt, akkor 176 978 darab autót értékesítettek a márkakereskedők. Az eredmény abszolút nem tükrözte a piac valódi állapotát: a nulla százalékos kezdő részlettel induló, alacsony havi részletes, hosszú távú hitelekkel turbózták fel a bankok - a kereskedőkkel karöltve - az új autó eladásokat. Utána nem sokkal jött a válság, aminek egyik hatása az volt, hogy az árfolyam változás miatt, jóval többet fizettek ki, mint amire számítottak az elején. Ezek után érhető, hogy miért akkora sláger a használtautó, aminek az ára 1,5 milliónál áll meg.
A helyzet szerencsére változik, ezt az új autó eladási statisztikák is bizonyítják. A Ford ezért lépett színre a magánszemélyeknek szóló Ford Opció nevű megoldással, amely azt takarja, hogy minimum 20, maximum 30 százalékos kezdőrészlettel vihető el a jármű, aminek fixek a törlesztő részletei. Ez után jön a perpetuum mobile, azaz az örökmozgó, ami megvalósítja, hogy három vagy négy évente folyamatosan új Fordba üljön a vásárló.
A kulcs a konstrukcióban, hogy már az ügylet elején megállapodnak, hogy a mennyiért veszik át az autót a futamidő végén (opciós vételár). Az ”örök mozgást” az adja, hogy a következő járműhöz a beszámítási különbözetet felhasználhatják kezdő részletként. Így lehetséges, hogy viszonylag könnyedén tud átülni a tulajdonos egy új járműbe.
Benedek Attila