Mikor kezdjen nyelvet tanulni egy gyerek?

Minden szülő azt akarja, ami a gyermeke számára a legjobb, így folyamatosan az internetet nézzük, hogy minél többet tudjuk meg róluk.
Mikor kezdjen nyelvet tanulni egy gyerek?

Számtalan foglalkozásra akarjuk elhurcolni, amelyeknek sok esetben semmi értelmük, hiszen nem maradnak le semmiről. Van azonban egy dolog, amit sosem lehet időben elkezdeni, ez pedig a nyelvtanulás. Manapság ugyanis semmire nem megyünk, ha nem ismerünk legalább egy, de inkább több nyelvet. Ide tartozik az angol, ami nélkül nem élet az élet.

Ebben a cikkben arra a kérdésre keressük a választ, hogy mikor érdemes elkezdeni nyelvet tanulni.

Tények és vélemények

A budapesti nyelviskolába jelentkezést bármikor megtehetjük, előtte azonban tisztázzunk néhány dolgot. Az összes média azt sugallja, hogy aki nem viszi el a gyermekét a létező összes fejlesztő foglalkozásra, az nem foglalkozik vele. Pedig ez kiskorban sokkal megterhelőbb, hiszen nincs idejük játszani, gyereknek lenni. Az iskolában lesz még idejük arra, hogy órákra járjanak, manapság úgyis szinte egészen estig a padban ülnek.

Ami viszont a nyelvet illeti, egy kicsit mások a tények és a vélemények. A világ igen sokat változott az elmúlt időszakban, főleg az utóbbi 10-20 évben. Bár fontos a gyerkőc egészsége, a korai fejlesztés nagy hatással van az életére. Felismerték, hogy egy bizonyos életszakaszban sokkal fogékonyabban egy-egy dologra, mint később. Ide tartozik a nyelv, amit legkönnyebben kiskorban sajátítunk el.

Mi az igazság?

Nincs egyöntetű válasz arra, hogy mikor kell elkezdeni oktatni a kicsiket angolra vagy németre, esetleg egyéb nyelvekre. Az viszont tény, hogy a nyelvtanárok szerint nem árt minél korábban elkezdeni a dolgot. A kutatások ugyanis bizonyítják, hogy azok tudnak jobban és könnyebben beszélni egy másik nyelven, akiket már a kezdetekkor elvittek oktatásra. Eszerint akik már kis korban tanulnak egy új nyelvet, azok később is könnyebben sajátítanak el egy másikat.

Mi a véleménye a tanítóknak és a logopédusoknak?

Ők sok esetben ellenzik a korai tanulást, hiszen az óvodapedagógusok szerint az óvoda arra való, hogy játszanak a kicsik. Bár hozzá kell tenni, hogy ebben a korban a nyelvtanulás is játékos, hiszen nem szavakat magolnak és nehéz nyelvtani feladatokat oldanak meg.

Viszont tény, hogy ezek a gyerekek könnyebben boldogulnak a saját anyanyelvükön is, hiszen tisztába kerülnek azzal, hogyan fejezzék ki magukat. Bár az oktatók szerint ez nem teljesen így van, a tudomány mást állít.

Összegezve

A nyelvtanulást tehát nem lehet túl korán elkezdeni, hiszen a kicsiknek szükségük van a fejlődésre, főleg angol nélkül nem mennek már semmire a mai világban. Gondoljunk csak bele, hogy nekünk mennyire nehéz volt megtanulni egy új nyelvet, na nekik erre ma sokkal több lehetőségük van már ovis korban is.

Kapcsolódó cikkek

Mikor kezdjen nyelvet tanulni egy gyerek?

Mikor kezdjen nyelvet tanulni egy gyerek?

Minden szülő azt akarja, ami a gyermeke számára a legjobb, így folyamatosan az internetet nézzük, hogy minél többet tudjuk meg róluk.

Tippek a sikeres pályázati anyag megírásához

Tippek a sikeres pályázati anyag megírásához

Az alábbi tanácsokkal biztosíthatja, hogy a lehető legjobb anyagot nyújtja be.

Alkohol sem volt mindig. Maga az alkohol nagy múlttal rendelkezik és még istent is nevezetek el róla, pontosabban a borról.

Az alkohol evolúciója – érdekességek az alkohol történelméből

Az alkohol evolúciója – érdekességek az alkohol történelméből