2019. február 27–28.

Park Inn by Radisson, Budapest

A digitalizáció társadalmi elfogadottsága Magyarországon és a világban.

2019. február 27.
szerda
10:20–10:30
Sales/Market
Megnézem a programban

Gyorsvonatként tör előre a digitalizálódás világszerte, mellyel kapcsolatban évekig csak a pozitív hatások és várakozások kaptak nagyobb hangsúlyt. Az utóbbi időben azonban már a folyamattal kapcsolatos eszmecserékben megjelentek a félelmek, az esetleges negatív, nemkívánt következményekre is felhívják a szakértők a figyelmet.

A Dentsu Aegis Network azért hozta létre két évvel ezelőtt az Oxford Economics-szal közösen a Digital Society Index-et, hogy a dinamizmus, a befogadás és a bizalom dimenzióin keresztül vizsgálja meg és tegye széles kör számára elérhetővé az emberek vélekedését a digitális gazdaságba történő átmenettel kapcsolatosan.
A fejlett világ országaiban megvalósított felmérésünk 2018-ban meglepő és igencsak elgondolkodtató eredményeket hozott, melyet a politikának, az üzleti döntéshozóknak és a jövőknek befolyásoló különféle más szereplőknek is érdemes figyelembe vennie munkájuk során.

És mi a helyzet mindezekkel kapcsolatban Magyarországon?
Az Evolution konferencián kiderül friss kutatásunk eredménye!

Előadó

Novák Péter

Novák Péter

Dentsu Aegis Network Hungary